Kiskutyát szeretnék, merre induljak?
A nemrégiben lezajló járvány egyik mellékhatása volt egy a fellángoló kiskutyavásárlási-hullám. Kis hazánk jellemzője, hogy nagyon sokan tartunk kutyát, és egy ilyen hatalmas halmazban a hibás döntések száma is meglehetősen nagyra rúg. Kifejezetten magyar virtsaft, hogy a kertbe KELL egy kutya, ebből (is) származik az a hibás társadalmi elvárás, hogy olcsó is legyen (még akkor is, ha nem kertbe vesszük), illetve újabban megvetette lábát a sznob nézőpont is, ami az okostelefonok elvét követve a “drágább biztosan jobb” mottót vette zászlajára, táptalajt adva úgynevezett papíros szaporítók tevékenyéségének. No de ne szaladjunk ennyire előre… kezdjük az alapokkal.
Milyen kutya való nekem?
Ez a legeslegfontosabb kérdés! Ha már eljutottunk a gondolatig, hogy kiskutyát veszünk magunkhoz, már biztosan van a szemünk előtt egy kép, hogy mégis milyen típus a szívünk vágya. Most jön a nehezebb fázis: járjunk utána!
Az internet korában a tudatlannak maradni választás kérdése! Rengeteg információ áll rendelkezésre az adott fajtával kapcsolatban, de nagyon fontos, hogy disztingváljunk, és minél több forrást olvassunk végig.
Ha nincsenek nagyratörő céljaink, nem álmodunk serlegekről, versenyekről, és rugalmasak vagyunk a leendő kutyánk küllemét illetően, akkor forduljunk bizalommal menhelyek, fajtamentők felé. Felnőtt kutyát befogadni nem ördögtől való! Egy ideiglenes befogadótól elhozni egy ismert jellemű növendék vagy felnőtt kutyát a legjobb döntés, amit egy hobbira szánt családtag esetén tehetünk! Az ideiglenes gazdi rehabilitálta, előképezte, esetleges betegségeiből kigyógyította. Nem zsákbamacskát veszünk magunkhoz, hanem egy ismert jellemet. Lesznek vele kompromisszumok, de megspórolunk magunknak egy-másfél év kölyök-kárt, oltási sorozatot, és nevelési munkát.
Amennyiben vannak céljaink, akár csak rendszeres sportolás, vagy éppen versenyzés, akkor viszont sokkal több munka áll előttünk. Első körben meg kell tanulnunk felismerni a szaporítókat, majd leszűkíteni a kört a hozzánk való fajtára, és utána a legszebb: feltérképezni az elérhető vonalakat. Minél speciálisabb igényeink vannak, annál nehezebb a munka, és annál több kutatási időt igényel.
Kik azok a szaporítók és mit akarnak tőlünk?
Elsősorban a pénzünket, de nem csupán haszon-orientált szapik tevékenykednek, vannak, akik egyszerűen csak szeretetből csinálnak céltalanul még több kutyát. A definíciójuk egyszerű: szaporítják, gyarapítják a kutyák számát, minőségi javulás nélkül, míg a tenyésztő céljai épp ellenkezőleg, a minőség előállítása. Ilyetén a szaporítás nagyon tágan értelmezhető, sokkal könnyebben belefutunk, mint gondolnánk. Vannak köztük, akik több ezer euróért adnak kiskutyát, sokszor törzskönyvet is igényelhetsz (vaskos felárért, hogy ne akard kérni).
Hogy árnyaljam a képet a nemesítői tevékenységet végző tenyésztők közt is akadnak megkérdőjelezhető egyének, így tehát a döntésünk sehogy sem lesz egyszerű. Visszakanyarodva az előző bekezdéshez, megmenteni egy szervezet közvetítésével egy árva lelket még mindig egyszerűbb, mint felelősen, tiszetességes kutatómunkával találni egy jó tenyésztőt. Nem lehetetlen, de ha nem szánjuk rá az időt, akkor könnyen belefuthatunk egy küllemében a fajtajelleget nem képviselő, jellemében instabil, vagy éppen élhetetlen kutyába, akire rosszabb esetben vagyonokat hagyunk ott az állatorvosnál is. A döntés tehát súlyos, és meghatározza a következő 10-15 évünket.
Extrák és gyári tartozékok, avagy ne hagyd magad becsapni!
Amennyiben szíved választottja fajtatiszta (nem fajtiszta!), akkor légy tisztában vele, hogy a törzskönyv az jár. Ennek kiállítása nem horror összeg, 7000ft kiskutyánként. (a jelenlegi díjszabás: https://www.kennelclub.hu/?link=dijszabas&m=39). A mikrochipes jelölés ugyancsak kötelező, legkésőbb négy hónapos korig be kell ültetni, vagy akkor, amikor gazdát vált, azaz megveszed. A négy hónapos kort sokan szeretik félreértelmezni, és azt mondani, hogy csak akkor kaphatja meg, de ez nem igaz! Akár már három-négy hetes korban be lehet ültetni egy kiskutyába (nem vándorol el!), de aki 8 hetesen sem rakatja be, az szabálysértést követ el, ráadásul garantáltan nem fog törzskönyvet adni, azt ugyanis csak beültetett azonosítóval lehet megigényelni. Ezen felül törvény írja elő azt is, hogy a kiskutya 8 hetes kora előtt nem elválasztható, hiába eszik már önállóan. Hangsúlyozom, ezek csak a kötelező, alapvető dolgok, amik egy kiskutyához járnak! Egy jó tenyésztő ennél sokkal, de sokkal többet ad.
Mit kapok a tenyésztőtől?
Elsősorban munkáját és tudását. A kiskutya felmenői több generáción át ismertek, segítséget tud adni jellemét, küllemét illetően, és felkészít arra, hogy mire számíts, milyen igényei lesznek. A jó tenyésztő arra is odafigyel, hogy a megfelelő kiskutya a megfelelő gazdához kerüljön. Ezt segítendő ma már elérhetők kölyök karaktertesztek, amivel igazán pontos képet kapunk arról, hogy milyen jellemű egy kiskutya, és megfelel-e arra a célra, amire választottuk.
A tenyésztő ezen kívül szerződésben garantálja a kiskutya fajtatisztaságát, genetikai szűrései valódiságát, és opcionálisan garanciát vállal bizonyos betegségekre. Nem választás kérdése a törzskönyv és a mikrochip, és kapunk egy pár napi adagot a kiskutya eddigi ételéből, sokszor “otthonszagú” játékot, vagy kölyökcsomagot is. Hovatovább miénk a tenyésztő tapasztalata is, sokan vállalnak 0-24 órás elérhetőséget bármilyen gond vagy dilemma esetén, legyen az nevelési vagy egészségügyi. A jó tenyésztő számára fontos a leszármazottak eredményessége, ezért be szoktak segíteni az utódok versenykarrierjébe, egyengetik az útjukat. Egy családi kutya esetében is nagy segítség, főleg egy első kutyás gazdinak, hogy van kihez fordulnia a legegyszerűbb tanácsokért, és nem egyszer a tenyésztők “panzióztatják” gondját viselik a tőlük származó kutyáknak ha a gazdik nyaralni mennek, vagy bármi miatt nem tudnak gondoskodni a kutyáról. A visszavásárlás illetve visszafogadás is a tenyésztői szerződések szerves része, amennyiben megváltozik az életkörülményünk, a tenyésztőhöz tudunk fordulni.
Nem vagy rossz ember, ha nem akarsz kutyát!
Ahogyan kezdtem is a mondandómat, nálunk kifejezetten divat kutyát tartani. Ám sokszor az a jó döntés, ha nem tartunk. Mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy mik a lehetőségei, mennyire hajlandó megváltoztatni az életmódját, és nem utolsó sorban van-e kerete egy kutyára. Mert sajnos az állatorvos nincs ingyen… sőt, kifejezetten drága, elég egy felevett madártetem, és huss, gyomorfertőzés, és százezreket hagyunk a rendelőben. A feszített munkarend, a tiszta lakásra való igény, vagy a nehéz megélhetési körülmények mind-mind megfelelő indokok arra, hogy inkább ne vállaljunk kutyát. Nagyszerű társ lehet akár egy cica vagy egy nyuszi is (persze az ő állatorvosi számlájuk is húzós tud lenni), ha nincs időnk és kedvünk egy kutyához. Ha nincs teljes és biztonságos kerítésünk, nem akarunk napi kétszer porszívózni, nem szeretünk, vagy egészségügyi okokból nem tudunk naponta (akár többször) sétálni, nincs keretünk vagy időnk kutyaiskolába járni, akkor mondjunk nemet, nem ciki!
